2010. május 11., kedd

Kedd.......kicsit fura nap.Nem túl sokszor lessz ilyen az is biztos.

Reggel nagy nehezen kimásztam az ágyból helyrehoztam magam majd mentem is a buszhoz. Most is időben kapcsoltam hogy 4esbe kéne ülni..... Aztán úgy döntöttünk Dórival hogy nincs kedvünk suliba menni így nem is megyünk.Még Vikiért kimentünk és elköszöntünk tőle persze megkérdeztük hogy lóg-e velünk de azt mondta hogy nem.Hugim is ezt mondta.Aztán ők mentek a suliba míg mi a parkba majd go be Pestre.Elmentünk a Szarmanhoz és ott vártunk hogy kicsöngessenek és hogy kihívjuk Bencét.Közben láttunk 1nagyon cuki srácot. Olyan........Gggrrrrrrrr volt.:P Táncolt is.De olyan cukin hogy olvadtunk.Pedig kb.2méterre volt tőlünk.:D Aztán megnéztünk 1tesiórát miközben énekeltünk.xD Aztán kiderült hogy a Bence nincs is a suliba. Aztán átgyalogoltunk az Örsre és bementünk a Matchba ott vettünk kaját és piát majd kinn az IKEA előtt megettük a kaját és ittunk majd ettünk fagyit is.:D Aztán felmentünk az árkád legtetejére.Oda a parkolóhoz. Mivel elfoglalták a helyünket így leültünk a földre 1ilyen árnyékos szarhoz. Ott kajáltunk,piáltunk és persze énekeltünk.xD Úgy nézhettünk ki mint valami csövesek.xD Aztán amikor a gumicukrot vagy mi a faszt ettük....xD...xD lese tagadhatnánk hogy barátnők vagyunk ugyanis ugyanúgy ettük....xD xD Aztán mentünk haza.A héven amikor jött ez ellenőr leszálltunk.Ami mellesleg Kistarcsa,Kórháznál volt asszem. Onnan gyalogoltunk 2megállót és így taliztunk Vikivel de úgy hogy felhívtam hogy várjon meg minket hisz 5perc kb és ott vagyunk vagy kevesebb. Dumáltunk kb.2percet aztán jött is a hévünk.Haza mentünk.Én kibaszottul fáradt voltam.Majd haza mentem,pihentem 1kicsit és már nem is voltam fáradt.:D Jujj azt majdnem elfelejtettem hogy a buszon volt 1beszólásom.xD
-A Jonasos tütün mozognak.-én és közeben mutogattam.Erre a Hugim és a Dóri elkezdtek nevetni mint állat.
-Mármint nem úgy mozognak.-én de én is elkezdtem röhögni mint állat.xD
Am amikor jöttem fel az utcán pont szembe jött velem az Edit néni.És észrevett és integetett.Én meg vissza .Ésaztán esett le hogy ma vele lett volna órám és hogy holnap is lesz.....:S 
Na mind1. Kb.Ennyi. Ja télleg izéke....freebloghoz raktam fel 1részt.Amit most írtam meg.Legalábbis a 2.felét. Ennyi lenne. Jó éjt. Ölelés. Álmodjatok szépeket. Puszi Nickii.

1 megjegyzés:

  1. ííííí a vukk mit fog suólni. és jó volt a mai nap jókat röhögtünk.
    és máskor is kéne ilyt csinálni csak nem kéne lógni a suliból
    nah puszi.ölelés.jóéjt. szia

    elég fáradt vagyok ezért irtam csak ennyit.

    VálaszTörlés