Hali.Hát a mai nap elég furcsa volt.A hugim be depizett szegény egész nap csak sírt vagy ha nem sírt akkor szomorkodott sehogy nem tudtuk fel vidítani.....Aztán az egyik órára nem jött be és aztán kiderült hogy az osztályfőnökünkkel van.Aztán az óra kellős közepén beállít az osztályfőnök és ilyeneket mondogat nekünk."Gyerekek ti nem tudjátok hogy mi van vele otthon és hogy miért sír de én azt hittem vagyis hiszem hogy az osztályban vannak neki olyan barátnői akik nem hagyák hogy a másik osztályba menjen barátkozni.Szóval kérlek titeket hogy ne mondjatok neki semmi rosszat és nem kell faggatni hogy miért sír.Csak elég ha foglalkoztok vele és próbáljátok felvidítani" Én meg erre magamban elkezdtem mondogatni hogy én egészen idáig próbáltam vigasztalni de ő csak sírt tovább és azt mondogatta hogy nem akar róla beszélni.Na mind1 amikor vége lett az órának a Hugi vissza jött és megölelt minket és vagy 5percig úgy álltunk hogy öleltük egymást. :D Na aztán kiderült hogy holnap van elsősegély(majd mesélek róla)És az is kiderült hogy az a srác aki tetszik nekem azért nem jött mert beszólt a tanárnak és az eltiltotta. A nagy szünetbe szerencsére nem fürdettek meg minket.:D Angolból kaptam 1négyest hála a nővérkémnek mert néhány dolgot róla puskáztam.A vaksi tanár meg nem vette észre pedig az orrunk elött ült mivel mi az 1.padban ülünk. :P Az 1ik hülye osztálytársam egész óra alatt próbálta kirúgni alólam a széket.Kémiából Tz-t írtunk hát.....nem toom milyen lett de szerintem a 2-est eléri.
Tom hogy te mindig mellettem állsz Nii-san és olyan boldog vok hogy a hugocskád lehetek. ^^
VálaszTörlés